Billings-oktato.jpg (407 KB)

Ürmös Kittinek hívnak.

Amióta az eszemet tudom érdekelt a tudomány és az emberek belső világa egyaránt. Biomérnökként végeztem és annak ellenére, hogy igazán élveztem, azt éreztem többre vágyom. Hiányzott a minőségi kapcsolódás.

Erre szerencsére korán ráeszméltem és elkezdtem másra helyezni a fókuszt.
Azokat az ismereteket és módszereket igyekeztem felkutatni, amik valódi segítséget tudnak nyújtani; legyen szó a testünkről, a lelkünkről, a gondolatainkról vagy akár a kommunikációnkról.

2011 óta sokrétű tudás és ismeret birtokába jutottam, sokat adott a szemléletemhez az, hogy több módszerrel is megismerkedtem. A számomra fontos értékrendek tűpontos iránymutatást adtak abban, hogy melyik modalitással érdemes mélyrehatóan foglalkoznom.


A tevékenységemhez szorosan kapcsolódó képzések, eszközök:

• 2023 februárjában elvégeztem Békés Emőke motivációs tréningjét, majd a ráépülő dúlai alapképzését.
Az ezt követő közel kétéves dúlaműhely folyamatát, 2025 februárjában sikeres vizsgával zártam.
A műhelymunka azon túl, hogy számtalan pre- és perinatális téma megbeszélését és áttanulmányozását tette lehetővé,
arra is lehetőséget adott, hogy a résztvevők a saját életükben aktuális folyamatain végigmenjenek.
Az itt megtapasztalt dúlai szemléletre épül az a fajta dúlai minőség vagy „életstílus”, amit igazán a magaménak érzek.

• 2023 őszén az Anyatejút Tudásközpont Alap- és Középhaladó szintű szoptatási segítő alaptanfolyamán vettem részt.

• 2024 tavasza és nyara a Feövenyessy Akadémia – Hegkezelés kurzusával telt.

• 2025 januárjában részt vettem a Napfogyatkozás Egyesület által szervezett "Támasznyújtás pre-és perinatális veszteség esetén" című képzésén.
A tanfolyam több olyan eszközt adott a kezembe, ami hozzájárul ahhoz, hogy a témával kellő empátiával és együttérzéssel tudjak jelen lenni. 

• 2025 januárjában kezdtem el a Cikluskövetési Oktatóképzést.
Ennek előfeltétele volt, hogy jómagam is ismerjem a módszert és magabiztosan használjam.

A képzés közel 1 évet ölelt fel, melynek hangsúlyos részét képezte a gyakorlati modul. Komoly szakmai mentorálás mellett több nő és pár sajátította el velem a Billings Ovulációs Módszer®-t. 

A folyamat vizsgadolgozattal zárult, az akkreditációt 3 évre kaptam meg.

• 2025 tavaszán a Császárvonal Hegtudatos® tanfolyama sokat árnyalt a korábban megszerzett császármetszésről való ismereteimről.
Rengeteg információval gazdagodtam magáról a műtéti beavatkozásról, annak előkészületeiről, folyamatáról, esetleges utóhatásairól.
Tudást szereztem a műtétet követő regeneráció lehetőségeiről, a mozgás, táplálkozás, hegmasszázs tekintetében egyaránt.
A képzés lehetőséget biztosít, hogy sokkal komplexebben tudjak foglalkozni egy császármetszésen átesett édesanyával vagy egy műtétben érintett nővel.
A képzés által információval tudok szolgálni a hozzám fordulóknak és megmutathatom a saját magukon elvégezhető hegmasszázst is.

• 2025 nyarán dr. Frigyes Júlia termékenységi beavatkozásokkal kapcsolatos előadásán vettem részt.

• 2025 őszén több kurzuson is részt vettem.
Köztük volt az MPPPOT keretén belül szervezett perinatális gyász támogatásáról szóló műhely.

• Valamint Claire Eccleston "Womb craft" névre hallgató szülési hegek gyógyítása kurzusán is jártam. 
Szó esett arról, hogy milyen hatásai lehetnek szülés utáni hegeknek (császármetszés, gátmetszés, hüvelyi sérülések) a kismedence egyensúlyára.
Tárgyaltuk a hegek süllyedésekkel, inkontinenciával vagy fájdalmas szexuális együttlétekkel való összefüggéseit.
Támogató technikákat gyakoroltunk a látható és "láthatatlan" hegek gyógyítására.

 

menstruacio-ciklus-oktato

 

 

Cookie kezelése

Weboldalunkon olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez.

Szükséges

A weboldal használhatóvá tételéhez szükséges cookie-k az alapvető funkciók engedélyezésével. A weboldal nem működik megfelelően ezen cookie-k nélkül. (mindig aktív)

Beállítások

A felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.

Statisztikák

Kizárólag statisztikai célokra használunk.

Marketing

A marketing cookie-k a látogatók követésére szolgálnak a webhelyeken.

Cookie kezelés